betöltés folyamatban...

A gyász örökké tart, nem igaz, hogy az idő enyhíti.

2020. Július 2.

Tíz évvel Bujtor István halála után sem enyhül a felesége gyásza. Judit asszonyban azóta a Tihanyi Színház tartja a lelket, amit férje tizenhat éve hozott létre, és évente tizenháromezer ember látogatja.

Nyolc éve, hogy nincs köztünk a legendás színész, akinek neve egybeforrt a Balaton partján forgatott kalandfilmekkel. Halála körül máig sok a kérdõjel. Évekig pszichológus kezelte Bujtor István feleségét, aki csak nagyon nehezen tudta feldolgozni, hogy 30 év tündérmesébe illő házasság után elvesztette imádott férjét.

Bujtor Judit a Lokálnak adott megindító interjút, a lap munkatársa a balatonfüredi Bujtor István Vitorlás Emlékverseny után beszélgetett vele. 

"Jólesik látni, hogy a füredi kikötőben az Istvánról készült szobor ölében gyerekek csücsülnek vagy a férjem filmjein felnőtt generációk fotózzák magukat. Most már könnyebb, hogy feladatom, célom van: ápolni és megőrizni az emlékét. Számomra tündérmese volt az együtt töltött harminc év. Sikerült elengednem őt, de itt él tovább a szavaimban, a gondolataimban, minden mozdulatomban"

- mesélte sóhajtva az özvegy.

A nyolc éve elhunyt színész halála a mai napig rejtély. Még az orvosok sem értik igazán, mi történt, így nem csoda, hogy rengeteg találgatás kapott szárnyra. Judit elárult néhány megrázó részletet.

"A férjem 56 napig feküdt kómában a veszprémi kórházban, ezalatt senkivel nem beszéltem. Amikor István meghalt, legjobb barátját, Kern Andrást hívtam fel. Õt is letaglózta a szomorú hír. Hiszen sokat javult István állapota, ezért vitte fel a mentő Veszprémből a budapesti kórházba. Két nap múlva István új orvosa hívott, hogy menjek be az irodájába. Éreztem, hogy nagyon nagy a baj. Sajnos igazam lett"

​- mondta szomorúan, és bár meg kellett tanulnia férje nélkül élni, emlékét örökre a szívében őrzi.

"A gyász örökké tart, nem igaz, hogy az idő enyhíti. Picit talán szépít rajta, de soha nem múlik el" - mondta el a Mokka keddi adásában az asszony.

Az özvegy próbálja az élet szebbik oldalát szemlélni, ám férje halála óta rengeteg régi szokásával szakított annak érdekében, hogy túlélje imádott kedvese elvesztését.

"Abszolút távol tartom magam sok mindentől, ami hozzá kapcsolódik.

A filmjeit azóta sem néztem meg, a Balaton vízébe tíz éve a lábamat nem tettem be, pedig sokan hívnak vitorlázni is.

De nem. Nekem az egy lezárt fejezet, itt vannak a szívemben az emlékek. Nem nézek vissza semmit soha, mert nekem ez így feldolgozható, és kicsit talán segít" - fogalmazott Judit asszony, aki nagyon boldog, hogy ennyi idővel Bujtor halála után is a kicsiktől a nagyokig kezdve mindenki rajong a férjéért.

Hírek

Bujtor István nekrológ

Bujtor István (szül: Frenreisz István, Budapest, 1942. május 5. – Budapest, 2009. szeptember 25.)

Köszönet a támogatóinknak: